2012. december 20., csütörtök

A valódi hatalommegosztásról

A hatalommegosztás elvét az európai politikai modell nem tagadja, csak kiüresíti. Az a mechanizmus, amely csakis akkor hozza működésbe az államot, ha egy kormányzó, vagyis a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat egyszerre bitorló többség – rendszerint pártok elvtelen alkuja révén – jön létre, nem hatalommegosztás. A reális hatalommegosztás nem rejtély: egy jó példája viszonylag jól működik Amerikában. Sajnos, ott a két szuperpárt rendszere garantálja a valódi demokrácia távoltartását a komoly ügyek intézésétől.
Voltaképpen örülni is lehetne annak, hogy a mostani kormányzó szupertöbbség nem vállalkozott az európai modell igen cifra hazai változatának felváltására a népszuverenitási eszmények egy újabb megerőszakolásával, meghagyva az igazi modellváltás kimunkálását egy valóságos társadalmi konszenzusra.
A társadalmi – és bátran mondhatjuk: a történelmi – igény óriási, de az új eszmék még nem nyertek teret. Mert a törvényhozó és a végrehajtó hatalom (legalább amerikai szintű) megosztása ugyan érthető, és követhető, de a politikai pártok szerepének radikális visszaszorítása, a politika és állam szétválasztása, a független szuverén polgár eszménye már nehezebb intellektuális feladat.
És ez még mindig csak a kezdet: mert a klasszikus hármas megosztással szemben már 6-8 fő hatalmi ágban kellene gondolkoznunk, és még inkább egy újfajta magasabb rendű ellenmozgásban: meg kell álmodni a társadalmi szolidaritás, béke és harmónia új intézményeit.