Az államadósság,
mint általános jelenség ma az egyik legsúlyosabb társadalmi probléma a világon.
Ez tragikussá teheti az egész 21. évszázadot, ezért kötelességünk alapos
elemzést készíteni róla, és elszántan harcolni a megoldásáért.
Ebben a témában a legfontosabb azt megérteni, hogy költségvetési hiány
mellett az államadósság csökkenése merő abszurd. Ha valaki ezt nem mondja ki
világosan és hangosan, akkor tevékenyen részt vesz a tragédia súlyosbításában,
a társadalom megtévesztésében.
Ennek megértése pedig napnál világosabb lehetne bárki számára – leginkább
az a személyes példájával elmagyarázva. Tegyük, fel, hogy a te családod el van
adósodva, és ennek ellenére kiadásaitok hónapról-hónapra magasabbak a
bevételeiteknél. Így hogy tudna csökkenni a családi tartozás? A családi ezüst
eladásával? De a családi ezüst eladása benne lenne a bevételek között. És ha az
állam adja el a családi ezüstjét, annak is ott kellene szerepelni a bevételek
között. Ha ennek ellenére is költségvetési hiány mutatkozik, bele kell nyugodni
abban, hogy ezáltal az adósság nőtt.
Ne legyenek kétségeink, hogy a modern pénügyek ezernyi trükköt ismer a
szálak összekeveréséhez, a kívülállók elkábításához. De még kevésbé legyen
kétségünk, hogy a költségvetési hiány menthetetlenül növeli az adósságot.
Ezért a legfontosabb: leszámolni azzal a neoliberális megengedősséggel.
amellyel kezelik a költségvetést. Az EU által „szentesített” 3%-os hiánymérték nem
más, mint az öngyilkosok tudatos megsegítése.
A modern társadalmak megmenekülésének első számú parancsolata:
1. A költségvetési hiány bűn! Törekedj egy
egészséges és biztonságos többletre!
Világossá kell tenni, hogy a kölcsönügylet nem gonoszság, hogy ésszerű üzleti
lehetőség, amelynek segítségével mind a két érintett fél valamilyen méltányos előnyhöz
juthat. Tipikus eset az, amikor egy magánszemély előbb akar jutni egy értékes
ingósághoz vagy ingatlanhoz, mint ahogy megtakarította volna a hozzá szükséges
pénzt. Hasonló a helyzet egy beruházó vállakozás esetében is. De egy olyan
szervezet esetében, mint az állam, ez annyira ésszerűtlen és indokolatlan, hogy
egyszerűen súlyosan hibás és erkölcstelen, röviden mondva: bűnös.
De miért lenne annyira ésszerűtlen és indokolatlan az állami
kölcsönfelvétel? Legelőször azért, mert az állam folyamatos és igen tetemes
bevétellel rendelkezik. Elemi gondossággal biztosítható, hogy működését
pénzügyi zökkenők nélkül oldja meg, soha ne legyen szüksége
forgóeszköz-finanszírozásra. Mindez valóban megoldható is lenne, ha a
kötelezettségek nem írnák felül a jó szándékokat. Mert az állami alkalmazottak
bérét és nyugdíjakat illik kifizetni, illik biztosítani az oktatás, egészségügy
stb. kiadásait stb. Ez magától értetődik, de egyáltalán nem kérdőjelezi meg az
első parancsolat érvényesíthetőségét. Nem kell más, mint korrekt – és ha kell:
bátor – tervezés. Ha az állam gondoskodik a társadalmi igazságosság
érvényesítéséről, a társadalom minden esetleg szükségessé váló áldozatot kész
lesz elfogadni.
Ami a költségvetési tervezést illeti, a Változó Világ Mozgalom évekkel
ezelőtt javasolt olyan mechanizmust, amely maximálisan biztosítja az optimális
egyensúlyt.
Az állami kölcsön elvi kizárásának van egy másik – kifejezetten elvi –
oka is. Ez pedig annak az érvnek a tarthatatlanságából fakad, amely szerint
jogosak – és kölcsönökért kiáltanak – az állam fejlesztési szándékai. Az
államnak igenis legyenek fejlesztési szándékai, és fejlesszen is. De gondoljunk
bele: az állam örök képződmény, mert szerencsére örökkön örökké vannak emberek.
Így örökké fejleszteni indokolt. De ha ez csak kölcsönből menne, akkor két
lehetőség kínálkozik: vagy örökké újabb és újabb kölcsönöket vesz fel az állam,
vagy egy fejlesztési időszak után beiktat egy fejlesztésmentes időszakot,
amikor az előző időszak terheit kellene ledolgozni. Világos, hogy az első
esetben abba a helyzetbe kerülnénk, amelyben most vagyunk, a második esetben
csúnyán kiszútnak egyes nemzedékekkel, amihez az államnak bizonyosan nincs
joga.
Egy megoldás marad, és ez lehetne a második parancsolat:
2. Az állam kizárólag saját forrásból
fejleszthet.
Hozzá kell tenni, hogy ehhez nem az kellene, hogy az állam hosszú ideig gyűjtsön
pénzeszközöket egy-egy komolyabb fejlesztéshez, mert a pénz „pihentetése” sem
feltétlenül gazdaságilag okos dolog, hanem inkább szelektív tervezze a
fejlesztést.
Ezek az alapigazságok, amelyek segítenek megérteni az államadóság mechanizmusait.
De a legnehezebb hátra van: hogyan kellene ezeket az irdatlan
tartozáshegyeket felszámolni? Ha erre a társadalom sürgősen nem talál megfelelő
mechanizmusokat, brutális forradalmak sora kezdődhet – és talán hamarabb, mint
bárki is gondolná. Görögország legközelebb van a szakadékhoz, de Olaszország és
Spanyolország sincs biztonságban. De ahogy szokott lenni, könnyen megeshet,
hogy meglepő helyen borul fel az első dominó.
Rossz belegondolni, mit fognak csinálni szegény hitelezők, ha holnap
reggel a népek felébrednek, és visszavágják azt a sok ezermilliárd dollárt,
amely jelenleg elképesztő kamatokat hoz nekik!
*
* *