2015. július 13., hétfő

Olimpia – Mit adhatna Magyarország?

Magyarország joggal lehet büszke arra, amit sportban felmutatott az olimpiai mozgalom feltámadása óta, és különösen arra, amit tett az olimpiai mozgalom feltámadásáért és megerősödéséért. Magyarország szép és vendégszerető ország
Ilyen előfeltételek mellett akár komolyan is mérlegelhető valamilyen kezdeményezést annak érdekében, hogy Magyarország immár ne csak résztvevő, vendég legyen, hanem vendéglátó is egy közeli olimpiának.
Sajnos, ahogy legtöbbször az újkori történelmünkben a kormányzó elit minden értelmes társadalmi párbeszéd nélkül keresztülvitte akaratát, abból a nyilvánvaló számításból, hogy akár megkapjuk az olimpia rendezési jogát, akár nem, maga a puszta szándék belföldön és külföldön komoly babérokat biztosít a mostani döntéshozóknak.
Ha a döntéshozók képesek lettek volna meghallani a racionális érveket és az építő javaslatokat, amilyeneket a VVM is rendszeresen kínál, szerencsésen előkészíthettünk volna egy valóban fordulatot jelentő, és bizonyára nyertes közös pályázatot valamelyik szomszédunkkal.
A 80-as években hatalmas lelkesedést és kormányzati tehetetlenséget, a végén balsikert eredményezett a közös magyar-osztrák EXPO terve. Szerencsés kárpótlás lenne most egy közös olimpia. Megfontolandó alternatíva lehet még egy magyar-szlovák vagy éppenséggel egy hármas vállalkozás.
Mindenesetre azt lehetne és kellene érvként figyelembe venni, hogy az olimpia ilyen közös megrendezése sikerre esélyes kísérlet lehet a kitérésre a gigaolimpiák kényszerpályájáról. Már csak ezzel is Magyarország elévülhetetlen érdemeket szerezhetne magának.
Változó Világ Mozgalom


* * *