A 2015 évi „menekült
válság” nem egyszerűen fogalmi zavarokat, vagyis politikai elitünk értelmi
intelligenciadeficitjét tett szembeötlővé, hanem az emberi beleélés hiányát is,
vagyis politikai elitünk érzelmi intelligenciadeficitjét is.
A helyzet képletét leginkább így egyszerűsítik: az egyik oldalon vannak a
háborús menekültek, akiket feltétel nélkül (a la Merkel) helyes befogadni,
miközben a másik oldalon vannak a gazdasági „menekültek”, akik csak idézőjellel
lehetnek menekültek, valójában „illegális” migránsok, akiket így vagy úgy, a
legforróbb patrióták szerint pedig akár pengékkel megerősített drótkerítéssel is
helyes távol tartani, avagy pedig, ha már beszivárogtak közénk, repatriálni.
Szabad-e feltétel nélkül befogadni, már-már csábítani egyeseket, akikról
akár tényszerűen is megállapítható, hogy háborús övezetektől érkeznek.
És szabad-e visszautasítani valakit, mert ő bizony „csak” gazdasági
menekült (migráns, disszidens, vándor…)?
És kell-e külön eszébe juttatni egy ezen meditáló európai politikusnak
Európa alapértékeit. Igen, az ember sokszor bajban van, ha hirtelenül
rákérdeznek valaminek az alapelveire, alaptulajdonságaira stb. Minden dolognak
annyi oldala, annyi megközelítése van… Például: mik a barokk alapelvei?
Jó, de Európának van három felejthetetlen és hamísíthatatlan alapelve,
amelyeket az elmúlt évtizedekben naponta ezerszer hallottunk: a tőke, az eszmék
és az emberek szabad mozgása! Na, ugye!
Az egy egészen más történet, hogy a megszokott cinizmussal nyomtuk a tőke
és bizonyos eszmék szabadságát, és szemet hunytunk az embereknek járó szabadság
csorbítása fölött. De hirdetni, hirdettük, hirdetjük, és hirdetni fogjuk.
Egyébként a szabad mozgás eszméje nem kizárólag európai alapelv. A
hidegháború évtizedei alatt a „szabad világ” az Egyesült Államok vezetésével
végig szégyenpadon próbálta tartani a Szovjetuniót amiatt, hogy az nehezíti a szabad
kivándorlást. Az Egyesült Államok a
renitens birodalommal szemben még a szent kereskedelem szent szabadságát is
korlátozta büntetésül – miközben ugyanő híres volt bevándorlási szabályai
szigorúságáról, a rettegett migránsügyi hatóságának európai szemmel abszurd és megalázó
önkényéről nem is beszélve.
Akárhogy is legyen, itt állunk Szovjetunió-mentesen, a három ragyagó
szabadság-elvünkkel büszkén, és tanakodunk: van-e joga ennek vagy annak, hogy
ide jöjjön…
Ha az emberek szabad mozgása alapérték, hogyan kereshetünk megoldást az
emberek szabad mozgása által okozott problémákra, ha megfeledkezünk arról, hogy
ez alapérték. Ezt az alapértéket nem tehetjük zárójelbe, nem tagadhatjuk meg az
első adandó problémánál – akármennyire valós, akármennyire súlyos is az.
Erre csak olyan politikusok képesek, akik hiteltelenek és alkalmatlanok a
társadalom ügyei intézésére.
Ezt láttuk akkor is, amikor egy francia elnök riogatott a lengyel
vízszerelővel vagy a román cigánnyal, amikor egy brit első miniszter
hasonlóképpen kereste a közép- és kelet-európaiak távoltartásának eszközeit.
Ezt látjuk ma, amikor Európa nem kíván kérni pakisztániakból és gabonikból…
Túl sok múltat engedtünk ki a palackból a jövő elleni keresztes hadjárat
sikere érdekében. Ne zuhanjunk még mélyebbre, amikor érvényes volt: „Véres
karddal szereztük magunknak ezt a földdarabot, ne tedd be ide a lábadat, te rút
idegen, mert újra kihúzzuk a kardot!”
Végül a legfontosabb: aki tiszteletben tartja vallott értékeit, megtalálja
a problémák megoldását.
Igen, megoldás van.