A
kutya az ember barátja, hirdeti a koptatott mondás. Sajnos, nem minden kutya,
és nem minden embernek. Nem ritkán kutya gyilkol embert, nem ritkán fordítva.
Nem mellékes, hogy mindkét esetben az embert terheli a felelősség. Aki
többnyire nem az áldozott.
Ám az sem feltétlenül felemelő érzés, ha egy kutya az ember legjobb – netán
egyetlen – barátja.
Legfőbb ideje, hogy mi, ember és kutya „elrendezzük közös dolgainkat”!
Az ember és kutya kapcsolatának egyik legszebb mintája a vakot segítő
kutya. A kép fontos eleme az, hogy egy kutyát vakvezetővé csak egy komoly
iskolával tehetjük. És éppen ez mutat rá az ember felelősségére: semelyik kutya
nem születik „barát”-nak. Azzá kell tenni, komoly, szakszerű neveléssel. És
azzal, hogy utána jó gazdája vagyunk.
Egyre több példát lehet látni hasonló szerepre, de ez még nem vált
általánossá, pedig ez óriási segítséget jelentene az embereknek is, üdvös lenne
a kutyafaj számára is.
A vak embereken túl nagyszerű segítség lenne egy megfelelően képzett kutya
- a mozgássérültek, ágyhoz kötött betegek,
- az autisták,
- az öregek, különösen a magányos öregek,
- más testi vagy lelki hátránytól szenvedők,
- hajléktalanok
számára.
Ha ilyen széles körben jutnak szerephez a kutyák, joggal lehet számítani
arra is, hogy hamar kiürülnek a kutyamenhelyek, amely egy szégyenteljes
intézmény.
Ezzel párhuzamosan egy különösen bonyolult és felelősségteljes feladat
lenne a veszélyes („harci”) kutyafajták szaporodásának megakadályozása.
A megmaradó barátságos és nevelhető kutyafajták pedig egy pár évtized alatt
nagyon komoly fejlődésen mehetnek át. Intelligenciájuk igen hamar látványosan
megközelíthetné a miénket. Közben menthetetlenül állatok maradnak, de ez a
kettősség felmérhetetlen hatással lehet majd az ember öntudatára.
Az emberi és az állati intelligencia közeledése jobban éreztetné az állati
és az emberi sors, küldetés – óriási, és közben tovább növekedő – távolságát,
ami segítene minket átérezni – és felvállalni – a ránk háruló felelősséget.
Változó Világ Mozgalom
*
* *