A történelem, kedves barátaim, nem csupán a tovamúlt múltunk,
és ezt jól megérezzük, amikor néha rátekeredik nyakunkra.
A történelmet csináljuk. Mi őt, ő meg
minket.
Az ember nyerő helyzetben van, mert
képes újat kitalálni. Képes meglepni a történelmet.
A történelem pedig csupán a múltból
kölcsönöz fogásokat. Csak akkor tud meglepni minket, amikor elfelejtjük a
múltat, vagy meg sem tanultuk annak történelmi leckéit.
De mennyire lehangoló, hogy a nyerő
ember annyiszor veszít, és a múlt fogásai erősebbeknek bizonyulnak.
Most is ilyen fennhéjázóan retrográd
időszakban lennénk?
Az élet ritkán olyan, mint egy
katonai parádé, sokkal inkább örvény, örvények örvénye. Ezzel együtt az
összhatás mégis hordoz valamilyen jelleget: haladás, visszacsúszás, esetleg
pangás.
Most, két és fél évszázadnyi forradalmi
haladás után kezdünk egyre nagyobb sebességgel visszazuhanni.
A tudományos-technikai forradalmak
spektruma és mélysége ugyan egyre szédületesebb, de a visszacsúszás minden más
területen látványos, drámai.
Újra nőnek a társadalmi
igazságtalanságok, nő tömegek kiszolgáltatottsága, terjed régi és modern
formákban a szolgaság és a rabszolgaság.
Mindennek következtében visszaszorul,
kiüresedik a jog, a rend, a demokrácia. Leépül az oktatás és az egészségügy. A
kultúrából búsás üzlet és hatékony tömegmanipuláció marad. Háborúk dúlnak
szerte a világon, a nagyvárosok bugyraiban. Még nagyobb háborús veszélyek
fenyegetnek, pörgetve a fegyverüzletet, erősítve a diktatórikus hatalmakat.
További következményként leépülnek az
erkölcsök. Terjed az értékvesztés, a romlottság, a prostitúció, a
drogfogyasztás, a depresszió, az önpusztítás. A világ egyre korruptabb.
A vallások viszont elemükben vannak,
virulnak, erősödnek, nyomulnak minden irányba, összefonódnak az
államhatalommal, pozíciókat és vagyont gyűjtenek, lelkekre vadásznak, feszülnek
egymásnak, új vallási háborúkat szítanak.
Ilyen körülmények között szinte
törvényszerű többek között napjaink új népvándorlása is, de ennek ismerete
nagyon zavaros.
Több európai kormány valóságos
pánikot kelt 1-2 millió ázsiai és afrikai menekült miatt, miközben senki nem
számolja össze azt a migrációt, amely a szovjet blokk összeomlása után indult a
vesztes térségből. Döbbenetesek a méretek: 30-40 millió ember hagyta el hazáját.
De az is döbbenetes, hogy ez nem rázza meg a vesztes társadalmakat. Pedig ez
nem egyszerűen minden idők legnagyobb népvándorlása, hanem minden idők
legnagyobb hadisarca is: 40 millió kitanított fő elszippantása „maljenkij
biznisz”-re.
1660 évvel ezelőtt I. Leó keletrómai
császár a nagy költségvetési hiány miatt hirtelenül megtagadta az
osztrogótoknak addig fizetett évi segélyt. Erre a harcos, hosszú ideig egy
helyben békésen és szorgosan élni nem
tudó gótok „dühükben fegyvert ragadnak és majdnem egész Illyricumot végig dúlva
rabolva pusztítják”. I. Leó „érzelmeit rögtön megváltoztatva”, tárgyalásokat
kezdett a gót királyokkal (nem egy volt). A hamar megszületett egyezségben
elismerte pannóniai berendezkedésüket, továbbá megígérte „a nekik úgy a régi,
mint a most járó ajándékokat”, megfogadva, hogy ezeket a jövőben „minden
vonakodás nélkül” megadja. A béke megtartásának zálogaként a császár az egyik gót
király fiát vendégül (túszul) fogadta palotájába. A nyolc éves Theodorik „szép
gyermek volt, megszerezte a császári kegyet magának”, felnőve pedig fontos
szerepet játszott a Római birodalom megdöntésében.
Egy írott színdarabot sokszor elő
lehet adni, a történelem felvonásai megismételhetetlenek, de hagynak számunkra
tanulságokat. Azokat nem tudjuk együgyűen, mechanikusan hasznosítani. Alaposan
elemezni, értékelni kell a konkrét történelmi helyzetünket.
A modern migráció valóban jelentős és
bonyolult jelenség, és még jelentősebb és még bonyolultabb lesz a következő
évtizedekben, különösen, ha a klímaváltozás jobban felgyorsul. Bizony, ezek a menekülő
tömegek a modern kor meginduló birnami erdeje.
Az elmúlt 4-5 évszázadban Európából állig
felfegyverzett meg reverendás ezrek indultak a világ gyarmatosítására. Most
nincstelen tíz és százmilliók indulnak a másik irányba.
A gyarmatosítók gyarmatosítására?
Nem. Kenyérért. Életért.
Hogy nem mind szorgalmas és illemtudó
munkaerő. Hogy nem csupa gráll lovagok vezetik? Hát, nem. Ez a történelmi
helyzet része. Ez kinek a felelőssége? Régi hiba, hogy minél nagyobb valaki
felelőssége egy tragédiáért, annál vehemensebben hárítja azt. Pedig a
felelősségvállalás a munka egyik, könnyebbik része. Nagyobbik és nehezebbik
része a megoldás.
Mi lehet itt a megoldás? Falak
építése? Lokálisan és ideig-óráig ezzel lehet eredményeket elérni, de veszélyes
taktika, hiszen növeli a menekülők szenvedéseit, ezáltal sokuk érthető dühét és
bosszúvágyát, közben csak idő és erőforrások pocsékolása.
A megoldásnak két kulcseleme: egy
értékekre és ésszerű elvekre alapuló migrációs világkódex, és egy életlehetőséget
teremtő nagyléptékű világprogram. Ez utóbbit pedig, a nagy Életprogramot a
kibuc inspirálhatja.
Ezért az inspirációért alaposan meg
kell dolgoznunk, megint a történelem megismerésével. De hozzá kell adnunk
erősségünket, az emberi kreativitást.
Ebben a programban a világ minden
országának részt kellene vennie, megfelelő jogi, politikai stb. környezet
kialakításával, másodsorban alkalmas területek felkutatásával, előkészítésével
és rendelkezésre bocsátásával kibucok alapítására. A mindehhez, illetve a konkrét
kibuc-alapításokhoz szükséges anyagi források jelentős részét egy központi
alapból, az Életprogram Alapból kellene finanszírozni. Az Életprogram Alap
részére a következő egy-két évtizedben legalább ezer milliárd dollárt kellene
biztosítani (ami csupáncsak a duplája a legújabb szaúdi városépítési
projektnek), és ezzel akár egy milliárd ember élethelyzetét meg lehetne, és meg
kellene oldani.
Ó, Történelem, nincs mit köszönni
azon, hogy vagy! De köszönjük, hogy tanítasz minket.
* * *