2018. október 28., vasárnap

Mikor kezdődik egy nap?


Ma is át kellett állítani az órákat, ahogy évtizedek óta tavasszal és ősszel.
Ennek az úgynevezett nyári időszámításnak kétséges az értelme, de ezt egyre többen belátják, fölöslegesnek tartjuk, hogy részt vállaljunk ebben a vitában.
Az alkalom viszont jó arra, hogy felvessünk egy kérdést: voltaképpen mihez is igazítjuk óráinkat, azon túl, hogy a 3 órát a 2 órához, vagy fordítva. Mi a 3 óra? Mi a 2 óra? Főképpen, mi az éjfél?
Az nem érdemi válasz, hogy az éjfél az új nap kezdete, mert nem tudhatjuk: miért az lenne a nap kezdete. Talán valamikor valaki úgy gondolta, hogy ez az éjszaka közepe, és azt „igazságosan” elosztotta a tegnap és a ma között.
Közismert, hogy a zsidó hagyomány szerint a nap napnyugtával kezdődik, és ez ma is meghatározza például a hivatalos közösségi közlekedés rendjét Izraelben.
Végig gondolva a kérdést, úgy tűnik, az lenne ésszerű, ha közmegegyezés születne, hogy a naptári nap kezdete – egy adott időzónában – az az időpont, amikor a zóna középpontjában a Nap legkorábban kel. Magyarországon ez hozzávetőleg fél öt. Ennek kellene lennie a nulladik órának, és egyszerre a 24-ik óra. Így lenne pozitív összhang az emberi élet egy szokásos normális napja, és a 24 óra ésszerű struktúrája között.
Egyben ez lehetne az a modell, amely alkalmas – részben ésszerűségével, részben újdonságával – egységes világméretű alkalmazásra.
Semmi kétség, hogy ez a javaslat a legelvontabb, amit a VVM valaha tett, de semmi okunk ezért sajnálkozni. Egy lassan, de jogosan érlelődő komplex időszámítási és naptár-reform kevésbé fontos részletkérdése, de kár lenne kihagyni a gondolkodásból.
Változó Világ Mozgalom


Támogatnád műhelymunkánkat, valamelyik kezdeményezésünket, azok nyilvánossághoz jutását?
Támogasd pénzadománnyal munkánkat! 1000 forint is segítség!
Egyetértesz céljainkkal?
Csatlakozz a Változó Világ Mozgalomhoz!
* * *


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése