2018. november 4., vasárnap

A fegyver funkciói


Amerika híres egy kétes hagyományáról: a magánember az alkotmány által biztosított fegyverviselési jogáról.
Bizonyára Amerikában lehet a legtöbb olyan magánember a világon, aki otthonában vagy akár magánál is lőfegyvert tart. Nehéz felmérni, hogy ennek milyen kihatása van az ország gyilkossági statisztikájára. Feltehetőleg azt nem elsősorban a rengeteg magánkézben lévő fegyverarzenál következménye, hanem az elkeserítően gyakori tömeggyilkosságok és az amerikai rendőrség túlontúl gyakori fegyverhasználatának.
Nem lehet csodálkozni, hogy ebben az abszurd, normális európai ésszel nehezen felfogható helyzetben Amerikában is rendszeresen fellángolnak a viták. Népes tábora van annak a véleménynek, hogy a fegyverviselést erőteljesen korlátozni kellene. A másik tábornak viszont van egy közmondásosan erős lobbija.
Közben a két vitatkozó fél váltig keresztény, vagyis istenük első, a „Ne ölj!” parancsolatán megy a vita.
Megoldás nem látszik.
A legegyszerűbb megoldás kétségtelenül az lenne (amit többfelé alkalmaznak is, társadalmi rendszertől függetlenül), hogy magánembernek ne legyen fegyvere. Biztonságáról a hatalom gondoskodik. Amennyire csak tud.
Érthető, hogy ez nem mindig megnyugtató, nem beszélve arról, hogy ennek a társadalmi filozófiának van némi birka jellege: „Majd a pásztor meg a kutyája megvéd titeket a farkastól!”…
Be kell látni, hogy indokolt újabb alternatívákat keeresni, és ez lehet például az, hogy a fegyvereknek új funkciókat adunk. Ne a gyilkolás, az életoltás legyen a funkciója, hanem a támadás kivédésem a támadó semlegesítése, vagy akár csupán a helyzet dokumentálása.
Ez utóbbit úgy kellene érteni, illetve megvalósítani, hogy a „fegyver”, ami ilyen értelemben egy egyszerű mobil telefon, képes azonnal két és hangdokumentumot készíteni és nyomban eljuttatni a megfelelő helyre, minden szükséges egyéb információvak együtt: az „esemény” időpontja, pontos koordinátái stb. A legtöbb esetben ez az információcsomag garantált eljuttatása a megfelelő helyre (rendőrség, ügyvéd stb.) biztosan tárgyalanná teszi a gonosz terv végrehagtását, hiszen leleplezi a végrehajtó. Igen sajnálatos dolog, hogy évtizedekkel a mobil eszközök megjelenése után ilyen hatékonyan, garantáltan, egy gombnyomásra működő funkció még nem áll rendelkezésre.
E mellett indokoltak egyéb, beleértve „határozottabb” funkciók is, és a hírek szerint a különböző tervező műhelyek nagyban dolgoznak ilyeneken. Csakhogy sajnos a praktikus és perspektivikus megoldások késnek.
A gyilkolást határozottan elvető társadalomeszmény többet is mondat most: legfőbb ideje elkezdeni a gyilkoló hadi fegyverek kivonása is életünkből, helyettesítve hasonlóképpen alternatív funkciókkal ellátott békés fegyverekkel.
A gyilkolást – még ha megfontoltan is, következésképpen lassan fokozatosan, de kompromisszumok nélkül – ki kell vonni a társadalom életéből.

Változó Világ Mozgalom



Támogatnád műhelymunkánkat, valamelyik kezdeményezésünket, azok nyilvánossághoz jutását?
Támogasd pénzadománnyal munkánkat! 1000 forint is segítség!
Egyetértesz céljainkkal?
Csatlakozz a Változó Világ Mozgalomhoz!
* * *