Ehhez egy új szövetség és együttműködés kell az érintettek
között. Ezek legelőször maguk a gyerekek, a szülők, a szakma, a helyi és az
országos hatóságok. Ez az új szövetség megfelelő intézményi formákat is kíván.
Kulcselem lenne az iskola új egyedi státusza, amely egyfajta alapítvány lenne,
szigorúan és kizárólag a szülők alapításában. A szülők akkor lesznek alapítók,
amikor a gyerek beiratkozik az iskolában, és akkor szűnik meg, amikor a gyerek
elhagyja az iskolát. A szülők maguk közül iskolaszéket választanak, amely
gyakorolja az alapítói jogokat. Az így alapított iskola fenntartási szerződést
köt a helyi önkormányzattal, amely biztosítja az épületet és alkalmazza az
iskola személyzetet. Az állam normatív támogatást és megfelelő jogi és
gazdasági környezetet. A szakma egy önálló Pedagógiai Akadémia révén biztosítja
a szükséges szakmai hátteret, segítséget, felügyeletet.
Számol-e ez a koncepció iskolatípusok
sokaságával, illetve mettől meddig kellene biztosítani az iskolai oktatást? A
VVM nem gondolja, hogy az a feladata lenne minden felmerülő hasonló –
kétségtelenül fontos és jogos – kérdésre választ adjon. Ezekre az érintett
szakmák bizonyára jó megoldásokat találnak, amikor ezek valóban aktuális.
Itt elsősorban elveket és
koncepcionális elemeket kellene szem előtt tartani. Így világos egy
világtendencia: minél előbbre hozni az általános – és kötelező –
iskolarendszerű oktatást és nevelést, akár 3, vagy akár 2 éves kortól. Magától
értetődik, hogy az ilyen „iskolarendszerű” nevelés első éveiben mindig is
jobban fog hasonlítani a megszokott óvodához, mint a megszokott iskolához, sőt,
lehet, hogy éppen fordítva, az óvodai jelleget kellene elhúzni a 7. és 8.
életévre. Ettől függetlenül a nevelés lehet, és kell, hogy egy integrált
folyamat legyen. Másik fontos és pozitív világtendencia az „iskolás kor”
elhúzódása.
Itt egy nagyon fontos változásra
lenne szükség. A jól megszokott „érettségi” intézménye ma már több, mint
aggályos. Egyrészt egysíkúan bizonyos ismeretanyag meglétére, vagyis egyszerű
műveltségre fókuszál, másrészt diszkriminatív, elitista. Egyféle érettség
lényeges: érett-e a fiatal az önálló felelős felnőtt életre? Feltehetőleg ezt
az „érettségi vizsgát” egészen más modell szerint kell letenni, ésőedig
semmiképpen egy előre meghatározott évfolyamnál, hanem bizonyos ésszerű határok
között, vélhetően 18 és 21 éves kor között, de rendkívüli esetekben akár 14
éves kortól.
Sajnos, igen sok esetben a fiatal 21
éves korára sem lesz érett, képes önálló felelős életre, és félő, hogy egyre
többen lesznek ilyenek (súlyos testi, pszichés vagy elme hátránytól szenvedő
fiatalok). A társadalom tartozik ezeknek, nem utolsósorban szüleiknek újszerű
humánus életpálya-modellekkel és társadalmi státusszal.
Némi egyszerűsítéssel azt mondjuk: az
új – társadalmi érettségi eléréséig egy egységes fajta iskoláról kellene
beszélni (amely a mondottak alapján, szükség esetén 19 évfolyamatot indít). Az
érettségivel az életbe bocsátott fiatalok számára – a természetesen kínálkozó
egyetem előtt, vagy a helyett – a „új középszintű” iskolák és iskolatípusok
sokasága álljon rendelkezésre. Ezek lehetnek 1, 2, 3 vagy több éves
gimnáziumok, kollégiumok, líceumok, szakiskolák, tanodák, főiskolák stb. És
éppen ezek adják a komolyan vett, érdemi „életen át tartó” tanulásnak.
* * *