A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúra. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 5., vasárnap

A kultúra napja, 2017

Van egy álmom. Azt látom, hogy feltámad a kultúra. Jó könyvek születnek, az emberek pedig régi és új jó könyveket olvasnak. Jó versek születnek, az emberek pedig régi és új jó verseket olvasnak. Jó színdarabok, jó operák, jó balettek, jó szimfóniák, jó szobrok, jó épületek, jó parkok, jó tárgyak születnek.
Azt látom, hogy az emberek értékelik és ragaszkodnak a jóhoz és a széphez, mindig és mindenhol. A szép és a jó része életünknek, része lényünknek.
A jó és a szép lényegülése szakadatlan folyamat. Nem egy oktatási programmal kezdődik. Elkezdődött ez a történelem hajnalán, hogy új erőt kaphasson fogantatásunkkal. Igen, a legtöbbet magzatként tanulunk, szüleink szerető mezejében, hogy utána a napvilágra jutva fürödjünk a dolgok fényében.
Fény, fény, fény!
Nem meglepő, hogy az első nagy kultúrák a legnagyobb fényforrást, a Napot istenítették.
De annál is csodálatosabb a kisded kisugárzása, a gyermek, a fiatal, a felnőtt, az idős, az agg kisugárzása is. Az a kisugárzás, amely csak a kultúrába beavatott ember sajátja.
A kultúra a legcsodálatosabb szőttes, bele van szőve a jó és a szép, szenvedésnek ás örömnek, szegénységnek és gazdagságnak megtapasztalása, érzéseink káprázatos spektruma, a tudás, a harmónia, az elegancia, a szeretet.
De miért is szorul vissza a kultúra, miért kell álomban látni feltámadását?
Mert van egy ellenkultúra, amely szörnyű versenyben győzni akar. És ez a versenykultúra.
A versenykultúra jelképe egy futóverseny, ahol sokan kidőlnek, egy pedig győz.
A kultúra jelképe egy körtánc, ahol nincs első és utolsó, nincs egy nyertes, nincsenek vesztesek, csak összekapaszkodás, harmónia, öröm.
Nem, a verseny nem az ördögtől való. De a versenykultúrát már a számlájára írhatjuk… Ha ugyan lenne ördög. Valójában mi magunk vagyunk a felelősek ezért a lényeghasadásért. Mert sokan vagyunk, akik könnyen elcsábulunk a vágytól, hogy ebben is, abban is mi győzzünk. Ha van kihirdetve verseny, ha nincs. Az sem zavar, ha tiltva van.
Csúfítja, rontja a világot a hitvány verseny. De amikor a versenyt a társadalom fő elvének, eszménynek engedjük meg?
Tenni a kultúráért azt jelenti, hogy tenni egy jó, emberi, igazságos társadalomért.
Igen, van egy álmom: feltámad a kultúra. De jól tudom, hogy ehhez az álmodozás kevés. Tenni kell, cselekedni kell, erő kell.
Az emberek többsége tesz, mert a kultúra évezredek óta erős belső igény. Ezért lehetünk bizakodóak.
A Változó Világ küldetése is ez, kezdettől fogva. Közben ez az egyszerű ismeretterjesztő projekt ráébredt arra, hogy az olvasókból, érdeklődőkből útitársak, barátok lehetnek. Erre a célra egy sor kezdeményezés született. Az első A tudás 10 napja rendezvénysorozat, amely – már 1996 óta – november elején sorra veszi a  Változó Világ témaköreit. Létrejött a Változó Világ Barátai Kör, nem sokára pedig útjára indítottuk a Változó Világ Mozgalmat is. Ezzel párhuzamosan a népszerűvé váló Változó Világ internet portálon kezdtünk egy korszerű közösségi teret kialakítani. Eddig három hullámban történtek fejlesztések, de ezek anyagi támogatás híján szerény sikerrel jártak.
Bizakodunk, hogy a most zajló negyedik fejlesztés végre kezünkbe ad megfelelő eszközöket a közösségépítési feladatainkhoz.
De miért is fontos a Válozó Világ Mozgalom?
Ma Magyarországon a Dunát lehet rekeszteni mozgalmakkal. Csakhogy ez a politikai térben igaz. Bár a politika sem az ördögtől való, mi határozottan nem ott, hanem a kultúra terében szeretnénk tartani mozgalmunkat.
Azt minden szemforgatás nélkül vállaljuk, hogy nagyon sok állásfoglalásunknak van politikai olvasata. Sőt, rendszeresen van egyenes üzenetünk, javaslatunk, tanácsunk a politika és szereplői számára. De magát a mozgalmat tudatosan és világosan a kultúra területén tartjuk meg.
Egy másik fontos törekvés, hogy a mozgalom döntően a valós, és csak kis részben a virtuális életben, vagyis az elektronikus térben legyen jelen.
Az internet csak kényelmes eszköz, igaz, ma már szinte pótolhatatlan.
Ott lehet tájékozódni, kapcsolatot felvenni, regisztrálni.
Örvendetes, hogy már több, mint kétezer regisztrált tagunk van, de ezt még csak kis kezdő csapatnak tartjuk, amely ráadásul most ismerkedik a helyzettel. Fontos tanulási időszak lesz ez számunkra: mit akarunk, mit tudunk tenni, hogyan tehetjük.
Van, akinek egyedül sikerült (bár most bajban lennék, ha meggyőző példát kellene adni erre), van, akinek 12 apostol segített, van, aki mögött egy szilárd (egy fős) boljsenyszto állt.
Ki-mi teheti sikeressé a Változó Világ Mozgalmat?
Nincs kétségem, hogy akár 12 talpra esett önkéntes és néhány komoly támogató segítségével is sikeres lehet a Változó Világ Mozgalmat, de egy mozgalom igazi sikere az igazi társadalmi támogatás.
A felől sincs kétségem, hogy a Változó Világ Mozgalom sorsától függetlenül is feltámad a kultúra. Hiszek ebben, hiszen hiszek az emberben.
Mindeközben jó tudat, hogy a Változó Világ és mozgalma immár ezer oldalnyi írást adott az olvasni és gondolkodni tudók számára.
Befejezem ideillően, mint Goethe, idézve a nagy költő halálakor kiáltott szavait:
„Több fényt!”



(A videóüzenet szövege)

 * * *

A tudás 10 napja - 2017 - November 5. A kultúra





(A videóüzenet szövege)

* * *

2015. december 7., hétfő

Szóljon a zene!

Igen, szóljon a zene! Inkább, mint hogy üvöltsön a tv-kivetítő! Egy egyszerű és többféle haszonnal járó rendelkezést javasolunk a kormánynak.
Kötelezni kellene a vendéglátóhelyek széles körét arra, hogy meghatározott mértékben egy vagy több zenészt alkalmazzon. Ebből a körből nem lenne szabad kihagyni a legegyszerűbb kormákat sem (borozó, söröző stb.), hiszen azokban is helye lenne egy hegedűsnek, harmonikásnak. Hasonlóképpen helye lenne egy zongoristának vagy gitárosnak a legegyszerűbb étteremben vagy kávézóban.
Ezzel egyrészt több ezer munkalehetőség teremtődne országszerte, másrészt nem kis mértékben növelné az időtöltés kulturáltságát. Végül összességében ez jó hatással lenne mind a belföldi, mind a külföldi turizmusra, Magyarország imázsára.
Változó Világ Mozgalom


* * *

2015. szeptember 27., vasárnap

A VVM 12 pontja – 2015

Változó Világ Mozgalom
A VVM programjának 12 pontja
2015
1. Szabad és tiszta tudást!
2. Békét a világnak, a városnak! Békét otthonunkban és a lelkünkben!
3. Munkát mindenkinek!
4. Jó nevelést minden megszületett és megszületendő gyermek, minden nevelő számára!
5. Nyitott és szolidáris közösségeket!
6. Emberbarát környezetet és környezetbarát embert!
7. Egészséget, és hosszú egészséges életet!
8. Rendet és biztonságot!
9. Több fényt és több kultúrát!
10. Igazságos és emberséges jogot!
11. Megértést és Emberhitet!
12. Élhető örömteli életet!
Változó Világ Mozgalom

* * *

2015. június 21., vasárnap

Az olvasás szolgálatába

A Változó Világ Mozgalom változatlanul egyik legfontosabb küldetésének tartja az olvasás népszerűsítését. Bízunk páratlanul széles programunk lelkesítő erejében, és várunk mindenkit, aki lát abban a maga számára is vonzó és vállalható feladatot.
Programunk fejezetei:
Tegyük az olvasás évszázadává a 21. századot (A VVM kezdeményezése)
Napi egy óra olvasás az általános iskolában (A VVM kezdeményezése)
Az olvasó napló népszerűsítése
A családi felolvasás népszerűsítése
Ezeket olvastam, ezeket szeretném elolvasni – Az én listám
A magánkönyvtár kultusza
Olvasókörök
Könyvbaráti társaságok
Ajándékozz könyvet mozgalom
A könyvajándékozás napja
Olvasásnépszerűsítő akciók
Olvasásnépszerűsítő pályázatok
A könyv napja
Könyvfesztivál
Könyvvásárok
Olvasni jó hely mozgalom
Felolvasni  jó hely mozgalom
Könyvesfalu
Egy könyvet a városnak
Szabad könyvpolc mozgalom
Hagyj el egy könyvet mozgalom
Az e-olvasó népszerűsítése
E-olvasó minden diáknak (A VVM kezdeményezése)
Könyvmenhely
Könyvtemető (A VVM kezdeményezése)
Ezek legtöbbje hosszabb-rövidebb ideje részletesen is ismertetve van a Változó Világ portálon. Közben a munkát minden fenti témában folytatjuk, de maga az élet is hoz újakat.
Változó Világ Mozgalom



* * *

2014. október 22., szerda

Internet – osztogatnak vagy fosztogatnak?

A Változó Világ Mozgalom (VVM) megérti, és jogosnak tartja azt a széleskörű felháborodást, amely a kormány terve váltott ki az internet-adó bevezetéséről.
A VVM úgy tartja, hogy Magyarországon az internet díja kezdettől fogva felháborítóan magas. Az összes eddigi kormány súlyosan mulasztott az olyan körülmények kialakításában, amelyek biztosíthatták volna a piaci versenyt és a olcsó díjak kialakulását.
Az internet-adó terve ezen nem javít, ellenkezőleg, még drágábbá téve az internetet, olyan sarcot vet ki a lakosságra, amely a rezsicsökkenés nagy részét elveszi. Súlyos kárt okoz majd az internet sokrétű pozitív hatásának a fékezése is.
Az internetadó hátrányosan hat majd arra a sok tízezer kisebb-nagyobb szakmai, üzleti, civil stb. szervezetre is, amelyeknek köszönhető az internet értelme. A jó kormányzás feladata, kötelessége éppen a fordítottja lenne.
A VVM elvi és hosszú távú megoldásként azt javasolja, hogy törvény írja elő: a szolgáltatók az internet előfizetési díjak 20%-át egy olyan alapba fizessék be, amelyből egy igazságos és átlátható módon kellene támogatni a hazai auditált tartalomszolgáltatókat. Könnyű felmérni, ennek milyen kedvező szerepe lehet a tudás és a kultúra terjesztésében, a gondolatszabadság, a szolidaritás, a közösségi kapcsolatok, a független civil világ megerősödésében.
Ez kétségtelenül a jelenlegi helyzethez képest növelni a szolgáltatók terheit, ezért éppen javasolható lenne az internet áfájának a csökkentése.



* * *

2012. december 10., hétfő

Az ünneplésről

Az ember ünnepére a hatalom szeret rátelepülni, most a pénz tör vezető szerepre. Teljes joggal szokták ostorozni ilyentájt az advent, a karácsonyi készülődés örült kommercializálását, amely nem csak irracionális költekezésre hajtja a társadalmat, hanem kiüresíti magukat az ünnepeket. Hasonló helyzet alakul szinte minden nagyobb hagyományos és új keletű ünnep körül. Lehet-e megmenteni az ünnep igazi, fontos kultúráját?
Lehet! Ehhez több fronton kell harcot vállalni. Az egyik irány az ünnepek minél nagyobb részének visszaadása a magánszférának. Jó példa erre az Advent. Érdemes elgondolkozni: lehet-e egy ember számára szebb – mondhatjuk: szentebb – ünnep, mint a saját gyermekének a várása? Van-e ennek társadalmilag támogatott hagyománya, koreográfiája? Ehhez akár a keresztény rituálékból is kölcsönözni lehetne. Egy másik példa: miért kell a társadalomnak egyszerre ünnepelni a családot? Ehelyett minden családnak a szülők esküvőjének napját kellene ünnepelnie, ez lehetne a család legfontosabb „nemzeti” ünnepe. És általában is, minden egyes embernek, minden egyes családnak önállóan, szuverén módon kellene összeállítania saját ünnepi naptárát. Ezt még a munkáltatónak is tiszteletben kellene tartania.
Nem kisebb feladat lenne az igazi közösségi ünnepeket megszabadítani a politikai és ideológiai ballaszttól, minden manipulációtól. Erre is akad beszédes példa: méltatlan megoldás a mostani Európa-nap. A Változó Világ Mozgalom jó ideje jobbat javasol!



2012. szeptember 26., szerda

Az ismeretek tiszteletéről és az ő terjesztésük fontosságáról

Természeti és társadalmi körülményeinkben külön-külön is annyi fenyegetés gyűlt össze az elmúlt évtizedekben, hogy joggal érezhetjük veszélyben a jövőt. Van-e esélyünk a túlélésre? Merre és miként kellene haladni? Mi a teendő?
A Változó Világ Mozgalom szerint nincs jobban ideillő szó, mint a felvilágosodás.
Ma már az ismeretek korlátlan tárával rendelkezünk. A tudomány pedig minden felmerülő kérdésre előbb-utóbb megtalálja a választ. Ezeket az ismereteket kellene terjeszteni, vinni mindenűvé, mindenkihez, kompetenssé tenni az embert.
Hatalmas, forradalmi mozgásnak, egy új mozgalomnak kellene megindulnia, két jelszó jegyében: önszerveződés és öntisztulás.
Az oktatás, a tudomány, a kutatás és fejlesztés, a kultúra, a média területén, a civil szervezetek világában, nem utolsósorban a közigazgatásban több százezer művelt szuverén ember él és tevékenykedik. Mindegyiknek lenne esélye hozzájárulni az új mozgalomhoz.
Számukra a Változó Világ Mozgalom négy alapvető ajánlást fogalmaz meg:
Légy igényes! Ne elégedj meg silányságokkal vagy trivialitásokkal!
Légy kritikus! Leplezz le minden hamisságot!
Légy önkritikus! Tudd, hogy többre vagy képes!
Légy tevékeny! Gondolkodom, tehát vagyok. Cselekszem, tehát leszek!
A felvilágosodás terméketlen maradna folyamatos és széleskörű ismeretterjesztés nélkül. Érdemes azt is tudatosítani, hogy az ismeretterjesztés a leggazdaságosabb eszköz a közjó előmozdításában. Ez akkor is így van, ha az ismeretterjesztés hagyományos formájára, a könyvkiadásra gondolunk, de még inkább érvényes az ismeretterjesztés korszerű formái, az e-könyv és az internet esetében.
Az ismeretterjesztés támogatásában nagy felelősség hárul a közigazgatásra. Súlyos mulasztást követ el minden olyan hatóság, amely költségvetésének legalább egy ezrelékét nem ismeretterjesztő művek megíratására fordítja. A tudományos intézeteknél ennek az aránynak legalább 1% kellene lennie.
Óriási közfeladat lenne a kereskedelmi reklám, marketing és PR átalakítása profithajszoló rászedésből teljes értékű ismeretterjesztéssé. (Érdemes tudni, hogy a reklámra fordított évi 160-180 milliárd forint meghaladja a tudományos szféra költségvetését.)
A tudományos kormányzatnak tudatosabban és hatékonyabban kellene ösztönöznie az ismeretterjesztést, különösen annak önszerveződő és öntisztuló folyamatait. Számon kellene tartani, elvárni és díjazni nem csak a tudományos, hanem az ismeretterjesztő publikációkat is.
Ebben a Változó Világ Íróiskolája példamutató szerepre törekszik.
Hasonló feladat vár az oktatási rendszerre is. A szakdolgozat-készítés valójában egy tömeges íróiskola, amely jelenleg gyenge hatékonysággal működik. A szakdolgozat-készítés az életen át tartó tanulás gerincévé is tehető, teendő. Elemi elvárás kellene legyen a közszereplők esetén.
Speciális szerep vár a hagyományos és az új, internet alapú könyvtárakra és könyvforgalmazókra. Egyre fontosabb lenne igazán igényes és intelligens válogatásokkal kielégíteni az érdeklődőket, különösen az ismeretszerzés esetében.
Reális és nagyszerű lehetőségek állnak rendelkezésre minden felelősséget érző ember, szervezet és hatalom számára. A Változó Világ Mozgalom mindenkit buzdít a cselekvésre, és mindenki számára, aki kész cselekedni, partner.

MTI-OS közlemény