Jog vs biznisz

Magyarországon jó ideje dilik az a jelenség, hogy egy új jogszabály érvénybelépése körül erre szakosodott cég konferenciákat, előadásokat, tanfolyamokat, workshopokat kezdenek hirdetni, kávéval vagy ebéddel egybekötve, de akár így, akár úgy, igen boros, néha kifejezetten botrányos áron.

Piacgazdaságban kínálni azt, amire van igény alapvető emberi jog. Vagy mégsem ennyire egyszerű a helyzet? Mert igény van egészségre, tudásra, demokráciára, biztonságra stb., és mindezek elsődlegesen és közvetlenül az állam biztosítja. A kicsi állam egy kicsit, a nagy és erős állam is, bár kétségtelenül nagyobb nyomatékkal és hangerővel.

Annak kellene természetesnek, és alapvetően ingyenes lennie, hogy az állam becsületesen és értelmesen elmagyarázza törvényeit jogalanyainak. Erre még jók lehetnek a konferenciák, előadások, workshopok stb., de még inkább szükség lenne bárki által elérhető napra kész írásos anyagokra. Elektronikus formában ennek közvetlen költsége 0, írd és mondd: nulla forint. Akkor is, ha 10 millió ember tölti le.

Amióta van körszerű jogállam, a törvény(tervezet)hez biggyeszteni kel egy többnyire alapos és részletes indoklást. Nos, kellene – kötelező módon – ennek a párja: az alkalmazási segédlet. E mellett nélkülözhetetlen lenne egy korrekt és intelligens ügyfélszolgálat (minden jogszabálynak ki kellene jelölnie a tárgyában illetékes hatóságot, és ennek kellene fenntartania a szükséges ügyfélszolgálatot).

Mindez megszűntetné a most virágzó bizniszt? Megszűnnének munkahelyek? Ez a fajta biznisz velejéig romlott: kizsákmányolja az érintett emberek, szakemberek, vállalkozó félelmét, szorongását, nem ritkán szabályos kiszolgáltatottságát, ráadásul mindezt az érintett hatóságok egyes vezetőivel … szövetségben teszi, akik jellemzően busás előadó és szerzői jogi díjakat zsebelnek be. A tartalom és a minőség pedig igen ritkán van köszönő viszonyban a szolgáltatás árával.

Egyébként ez az áldatlan állapot nagyban rokon a kötelező továbbképzés még nagyobb méretű bizniszével.

Változó Világ Mozgalom

* * *

Az integráció alternatívái

Európa, amely évezredek óta a világ szellemi műhelye és motorja, hosszú ideje vergődik. Egy borzalmas, hozzá méltatlan konzervativizmus bénítja.

Több robbanásveszélyes probléma halmázódott a kontinensen, és könnyen lehet, hogy egyik-másik ilyen probléma által okozott robbanás végső soron jótékonyan kilendít minket ebből pangásból.

Egy ilyen probléma az integráció-függetlenség feszítő ellentéte. A helyzet bonyolultságát jól jelzi, hogy nehéz jó szópárosítást találni erre. Az integráció sem minden esetben a jó szó, de a függetlenség végképp esetleges. Hiszen mondhatjuk: dezintegráció, autonómia stb.

2017 ősze Katalónia kiválásáról szól, amely valóságos dráma Spanyolország számára, de még nagyobb szégyen az Európai Unió vezetése számára.

Most fölösleges lenne az igazságot keresni ebben a konkrét esetben, hanem át kellene gondolni értékeinket és elveinket, és ugyan ennyire komolyan megvizsgálni konkrét teendőinket, stratégiánkat ezen a területen.

Ami az értékeket és az elveket illeti: hitet kell tennünk két alapvető, de nem könnyen egyeztethető eszmény mellett. Egyrészt tiszteletben kell a nemzeti önrendelkezés jogát, mint alapvető társadalmi jogot, ugyanakkor azt a történelmileg kiszenvedett elvet is védeni kell, hogy az állam egy terület köztársasága, és nem nemzetállam, ahogy nem pártállam, ahogy nem egyházi állam.

Fel kell ismerni, hogy az integráció nem lehet egyirányú utca. Nem szabad, hogy az legyen, vagyis egyre szélesebb és egyre szorosabb központosítás. Az integrációnak ésszerű – és nem mellesleg: demokratikus – folyamatnak kell maradnia, amely a helyzettől, vagyis a népek akaratától, érdekétől függően elmozdulhat az egyik irányba is (a nagyobb integráció irányába), a másik irányba is (a kevesebb integráció irányába).

Ilyen szempontból Európa minden sarkában megérett a helyzet jelentős változásokra.

Igen hosszú listát lehetne összeállítani a jogosnak tűnő függetlenségi törekvésekről, bár ez valóban bonyolult terület. Ami hosszú ideje a felszínen van: Katalónia, Skócia, Wells, Korzika.

Talán meglepő módon ennél is hosszabb lenne a lista arról, hogy hol lehetne erősíteni, hol volt súlyos hiba szétrobbantani az integrációt. Ez utóbbira tragikus példa Jugoszlávia, de a cseh-szlovák integráció lesöprése sem volt éppen dicsőséges tett. Ezeket az integrációkat sokkal inkább fontos lenne visszaépíteni, ahelyett, hogy olyan légből kapott „integrációkat” erőltetni, mint a „visegrádi négyek” (ami voltaképpen egy Ausztria nélküli Osztrák birodalom árnyéka). És itt lenne még egy fontos opció: minden szempontból megérett az idő, hogy Németország és Ausztria békésen és demokratikusan egyesüljön.

A két „tiszta” irány mellett vannak összetettebb problémák is, főleg a múltból örökölt szerencsétlen helyzetek megoldása, amiből talán a legtöbb van: az ír helyzet, Belgium helyzete, Románia és Moldova, Macedónia és Koszovó, Ciprus helyzete, Gibraltár, a mini államok rendezetlen helyzete.

1992-ben a Magyarországon különösen népszerű vörös csillagos Freddy Heineken ismertette vízióját egy föderális Európáról 75 kis tagállammal. Ez is egy terv, amelyért lehet lelkesedni, vagy szörnyülködni rajta. De végül is víziók, tervek nélkül hogyan lássunk hozzá stratégiaalkotáshoz?

A stratégiaalkotás pedig fontos és sürgős. Mert forrponton Európa.

Európa is, ahogy Magyarország is, az egész világ is.

Változó Világ Mozgalom

Egyetértesz céljainkkal? Csatlakozz a Változó Világ Mozgalomhoz!

Támogatod valamelyik – netán több – kezdeményezésünket? Támogasd pénzadománnyal munkánkat! 1000 forint is segítség!

* * *

Újra az államadósságról

Az államadósság, mint általános jelenség ma az egyik legsúlyosabb társadalmi probléma a világon. Ez tragikussá teheti az egész 21. évszázadot, ezért kötelességünk alapos elemzést készíteni róla, és elszántan harcolni a megoldásáért.

Ebben a témában a legfontosabb azt megérteni, hogy költségvetési hiány mellett az államadósság csökkenése merő abszurd. Ha valaki ezt nem mondja ki világosan és hangosan, akkor tevékenyen részt vesz a tragédia súlyosbításában, a társadalom megtévesztésében.

Ennek megértése pedig napnál világosabb lehetne bárki számára – leginkább az a személyes példájával elmagyarázva. Tegyük, fel, hogy a te családod el van adósodva, és ennek ellenére kiadásaitok hónapról-hónapra magasabbak a bevételeiteknél. Így hogy tudna csökkenni a családi tartozás? A családi ezüst eladásával? De a családi ezüst eladása benne lenne a bevételek között. És ha az állam adja el a családi ezüstjét, annak is ott kellene szerepelni a bevételek között. Ha ennek ellenére is költségvetési hiány mutatkozik, bele kell nyugodni abban, hogy ezáltal az adósság nőtt.

Ne legyenek kétségeink, hogy a modern pénügyek ezernyi trükköt ismer a szálak összekeveréséhez, a kívülállók elkábításához. De még kevésbé legyen kétségünk, hogy a költségvetési hiány menthetetlenül növeli az adósságot.

Ezért a legfontosabb: leszámolni azzal a neoliberális megengedősséggel. amellyel kezelik a költségvetést. Az EU által „szentesített” 3%-os hiánymérték nem más, mint az öngyilkosok tudatos megsegítése.

A modern társadalmak megmenekülésének első számú parancsolata:

1. A költségvetési hiány bűn! Törekedj egy egészséges és biztonságos többletre!

Világossá kell tenni, hogy a kölcsönügylet nem gonoszság, hogy ésszerű üzleti lehetőség, amelynek segítségével mind a két érintett fél valamilyen méltányos előnyhöz juthat. Tipikus eset az, amikor egy magánszemély előbb akar jutni egy értékes ingósághoz vagy ingatlanhoz, mint ahogy megtakarította volna a hozzá szükséges pénzt. Hasonló a helyzet egy beruházó vállakozás esetében is. De egy olyan szervezet esetében, mint az állam, ez annyira ésszerűtlen és indokolatlan, hogy egyszerűen súlyosan hibás és erkölcstelen, röviden mondva: bűnös.

De miért lenne annyira ésszerűtlen és indokolatlan az állami kölcsönfelvétel? Legelőször azért, mert az állam folyamatos és igen tetemes bevétellel rendelkezik. Elemi gondossággal biztosítható, hogy működését pénzügyi zökkenők nélkül oldja meg, soha ne legyen szüksége forgóeszköz-finanszírozásra. Mindez valóban megoldható is lenne, ha a kötelezettségek nem írnák felül a jó szándékokat. Mert az állami alkalmazottak bérét és nyugdíjakat illik kifizetni, illik biztosítani az oktatás, egészségügy stb. kiadásait stb. Ez magától értetődik, de egyáltalán nem kérdőjelezi meg az első parancsolat érvényesíthetőségét. Nem kell más, mint korrekt – és ha kell: bátor – tervezés. Ha az állam gondoskodik a társadalmi igazságosság érvényesítéséről, a társadalom minden esetleg szükségessé váló áldozatot kész lesz elfogadni.

Ami a költségvetési tervezést illeti, a Változó Világ Mozgalom évekkel ezelőtt javasolt olyan mechanizmust, amely maximálisan biztosítja az optimális egyensúlyt.

Az állami kölcsön elvi kizárásának van egy másik – kifejezetten elvi – oka is. Ez pedig annak az érvnek a tarthatatlanságából fakad, amely szerint jogosak – és kölcsönökért kiáltanak – az állam fejlesztési szándékai. Az államnak igenis legyenek fejlesztési szándékai, és fejlesszen is. De gondoljunk bele: az állam örök képződmény, mert szerencsére örökkön örökké vannak emberek. Így örökké fejleszteni indokolt. De ha ez csak kölcsönből menne, akkor két lehetőség kínálkozik: vagy örökké újabb és újabb kölcsönöket vesz fel az állam, vagy egy fejlesztési időszak után beiktat egy fejlesztésmentes időszakot, amikor az előző időszak terheit kellene ledolgozni. Világos, hogy az első esetben abba a helyzetbe kerülnénk, amelyben most vagyunk, a második esetben csúnyán kiszútnak egyes nemzedékekkel, amihez az államnak bizonyosan nincs joga.

Egy megoldás marad, és ez lehetne a második parancsolat:

2. Az állam kizárólag saját forrásból fejleszthet.

Hozzá kell tenni, hogy ehhez nem az kellene, hogy az állam hosszú ideig gyűjtsön pénzeszközöket egy-egy komolyabb fejlesztéshez, mert a pénz „pihentetése” sem feltétlenül gazdaságilag okos dolog, hanem inkább szelektív tervezze a fejlesztést.

Ezek az alapigazságok, amelyek segítenek megérteni az államadóság mechanizmusait.

De a legnehezebb hátra van: hogyan kellene ezeket az irdatlan tartozáshegyeket felszámolni? Ha erre a társadalom sürgősen nem talál megfelelő mechanizmusokat, brutális forradalmak sora kezdődhet – és talán hamarabb, mint bárki is gondolná. Görögország legközelebb van a szakadékhoz, de Olaszország és Spanyolország sincs biztonságban. De ahogy szokott lenni, könnyen megeshet, hogy meglepő helyen borul fel az első dominó.

Rossz belegondolni, mit fognak csinálni szegény hitelezők, ha holnap reggel a népek felébrednek, és visszavágják azt a sok ezermilliárd dollárt, amely jelenleg elképesztő kamatokat hoz nekik!

 Változó Világ Mozgalom

* * *

Nemzetközi kamatadó

A társadalomban túlságosan sok és túlságosan hatékony mechanizmusok növelik a különbségeket a leggazdagabbak és a legszegényebbek között. Ez mindig is aláásta a társadalmat, de a veszély ma még nagyobb. Ezért fontos, hogy egyre több, és egyre hatékonyabb mechanizmusok jöjjenek létre a különbségek csökkentésére.

Ilyen eszköz lehetne a kamat erőteljesebb adóztatása. Távlatban az látszik a legjobb megoldásnak, ha az adó egy az egész világra vonatkozó egységes kamatláb fölötti kamatrész után vetnék ki, és annak mértéke akár 80% lenne. Ez az egységes kamatláb 1% lehetne, hogy a lehető legnagyobb mértékben közelítse meg a különféle szentírásokban előírt kamatmentességet. Amíg nem érvényesíthető egy ilyen egységes világ kamat, addig küszöbnek a nemzeti bankok által meghatározott helyi alapkamatot kellene tekinteni.

Legelső lépésnek talán az is elfogadható, ha ez a kamatadó csak a nemzetközi kölcsönügyleteknél alkalmaznák.

Miért lenne fontos ez a kamatadó? Azontúl, hogy ezáltal forrást lehetne biztosítani a társadalmi különbségek csökkentésére, közvetlen módon lehetne orvosolni egy nagyon súlyos igazságtalanságot is: a nemzeti kockázati besorolás miatti igazságtalanságot. Ez utóbbi – többé-kevésbé önkényes politikai alapon meghatározott – mértéke nagyon súlyt rak a gyengébb országok hátára, és ugyanennyire aránytalan előnyhöz juttatja az egyik hitelezőt a másikkal szemben.

Érdemes rámutatni, hogy az elmúlt évtizedekben több ezer milliárd dollárt szedtek fel a hitelezők csak a kockázati felárak miatt, míg tényleg államcsőd és amiatti hitelezői veszteség alig volt. Igen fontos és tanulságos lenne ezeket az összegeket pontosabban kiszámítani.

A megoldás fontos eleme lenne az, hogy ez a fajta kamatadó egy nemzetközi alapba kerülne, amelyből elsősorban a kockázati felár áldozatait kellene kompenzálni, másodsorban pedig az állami adósságok felszámolását elősegítő programokra kellene fordítani (még mielőtt ezek a „szuverén” adósságok nem okoznák a világ pénzügyi rendszerének legdrámaiabb összeomlását).

Változó Világ Mozgalom

Egyetértesz céljainkkal? Csatlakozz a Változó Világ Mozgalomhoz!

Támogatod valamelyik – netán több – kezdeményezésünket? Támogasd pénzadománnyal munkánkat! 1000 forint is segítség!

* * *

Az állam én vagyok!

Az állam én vagyok!

Mondjuk ezt mindannyian egyszerre!

* * *

Újra az államadósságról

A Változó Világ Mozgalom (VVM) érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarország, egy súlyosan eladósodott ország parlamentje – nyilvánvaló kormányzati hatásra – hiánnyal tervezett állami költségvetést fogadott el.

A VVM vallja: egy felelős állam nem engedheti át az adófizetők pénzét hitelezőknek. A világ számára jelenleg az államok nagy többségének tragikus eladósodása az egyik legnagyobb veszély. Sajnos, a jelenlegi kormány adósságcsökkentő politikája elveiben is következetlen (lásd az alkotmányban is szentesített 50%-os adóssági engedmény), gyakorlatában viszont hiteltelen, súlyosan aggályos.

Már az is hiteltelenné teszi, hogy folyamatosan deficites költségvetést javasol a parlamentnek, de azért is az, mert népszerűsége érdekében tett számos intézkedése tudatos felelőtlenséggel növeli a költségvetés közép- és hosszú távú terheit (magán nyugdíjpénztárak államosítása, árfolyamgát, babakötvény stb.).

Hiteltelenné és – ami még súlyosabb – reménytelenné teszi az államadósság lebontásának politikáját a kormányzat önnön nagyzása, ezzel együtt az újgazdagok úrizásának támogatása és védelmezése.

Sürgősen olyan fékeket kellene beépíteni az állam működésébe, amelyek megakadályoznák – és büntetnék –, ha egy kormány rosszabb költségvetési-vagyoni helyzetben adja át az országot, mint ahogy átvette. És ebben az értékelést nem a kormányzókra, hanem garantáltan független és garantáltan hozzáértő intézményekre kellene bízni.

* * *

Fordulatot az európai integrációban!

Az európai parlamenti választások nem arról szólnak, hogy melyik párt hány képviselői helyet nyer el. A kampánynak azt kellene szolgálnia, hogy az európai választók koncepciókat vitassanak meg, és alakítsanak ki, amelyek megvalósításáért majd küzdeni lehet.

Alapvető, kardinális kérdés az európai integráció programja. Komoly tévedés, valóságos zsákutca az a vélekedés, hogy az integráció előbbre vétele nem más mint kisebb-nagyobb lépések sorozata az Európai Egyesült Államok irányába. Ez a fajta végső integráció helyes és szükségszerű folyamat, amelyet a világ fejlődése, különösen az Egyesült Államok és Kína növekvő túlsúlya sürgetővé is tesz.

Mégis, reálisabb és hatékonyabb feladat lenne az Európában hosszú ideje elnyomott vagy éppen rosszul kezelt regionalizálás. Ezt a mozgást két síkon párhuzamosan kellene ösztönözni. Az egyik szint államok feletti, a másik államon belüli. Ha csak az egyik szinten történnek mozgások, az jóval nagyobb kockázatokkal járna, mintha ezek mozgások kellően kompenzálnák, kiegyensúlyoznák egymást.

Így például az egyik nagy tartaléka a belső integráció gyorsításának lehetne Németország és Ausztria egyesülése. Ennek többé nem lehet akadálya a nyolcvan évvel ezelőtt kierőszakolt tragikus anschluss bénító hatása. Ebben az esetben a belső regionalizálás egyébként sem jelentene gondot, hiszen az NSZK-ban és Ausztriában kialakított és kiválóan működő tartományok önmagukban követendő példát adnak a kontinens többi részének.

Skandinávia és a Baltikum integrációja már nem lehetne egyből ennyire mély, de így komoly előnyt biztosítana. Még többet ígérne az északi, illetve a déli szláv államok integrációja, amelyet politikai előítéletek megkeseríthetnek és késleltethetnek, de akadályozni nem lesznek képesek. Ez természetesen nem a régi Jugoszlávia és Csehország restaurációja, hanem szervesen összetartozó részek szerves összenövése.

Jóval bonyolultabb a latin térség (Franciaország, Olaszország, Spanyolország) és a brit térség (Egyesült Királyság, Írország) helyzete, különösen a hiányzó – vagy éppenséggel elnyomott – belső regionalizáció miatt. Így Franciaország előbb-utóbb kénytelen lesz valamilyen önállóságot biztosítani Korzikának, Bretagne-nak és talán még néhány további régiónak. Hasonlóképpen Spanyolországnak lesz feladata Baszkfölddel és Katalóniával; Olaszországnak Lombardiával stb.; az Egyesült Királyságnak Skóciával, Wells-szel, Észak-Írországgal stb.

Talán legkuszább a helyzet Délkelet-Európával, Magyarországtól Ciprusig. Magyarország a mélyebb integráció szintjén kakukk-tojás lenne az északi szláv államok körében. Ennél már a német-osztrák integrációhoz való csatlakozás is eredményesebb lehet. Jóval vonzóbb változat lehet egy magyar-román unió, amelyen belül már inkább reális lehet Erdély és Székelyföld regionalizálása.

Egy ilyen termékeny és sokat ígérő fordulatot az európai integráció kezelésében az tudná méltó módon megkoronázni, ha Európa bajnokává válna egy világkormányzat létrehozásának.

Az államadósságról

Nemes célok és nemtelen céltalanságok feszülnek a változó világ küzdelmeiben. A Második Világválság kirobbanása óta egyre többen ráeszmélnek az államadóságok tragikus következményeire. A Változó Világ Mozgalom (VVM) már húsz éve hirdeti az államadósság tarthatatlanságát, a teljes felszámolását célzó hosszúmenetelés szükségességét. Ebben nem kíván úttörő szereppel dicsekedni, betöltötte azt a Clinton-adminisztráció, amely elszántan lebontotta a hagyományos amerikai államadósságot. Azóta az újra elképesztő méreteket öltött, ami ma felmérhetetlen veszély az egész világ számára.

Minden állam irdatlan napi bevétellel rendelkezik, így működésének finanszírozása idegen forrásokból ellenkezik a józan ésszel, gyermekeinkért, a következő nemzedékekért viselt felelősséggel.

Az állam külső finanszírozása nem más, mint az állami adókivetési monopólium privatizálása. Amely állam ezt megteszi, az elárulta saját népét, kiszolgáltatva azt a finánctőkének. Ez ellen nem lehet harcolni 3%-os költségvetési deficit, 50%-os eladósodási alkotmányos plafon elfogadásával.

Csak az az állam szolgálhatja népe boldogulását, amely minden évben többlettel zárja a költségvetését, és kölcsönvevő helyett kölcsönadóként jelenik meg a gazdaságban. A VVM egy ilyen költségvetési politika modelljét évekkel ezelőtt kidolgozta.

De az igazán fontos, sorsformáló, hogy a fő célokban szülessen nemzeti konszenzus, és azt egy – nemtelen céltalanságoktól mentes – politika vigye sikerre.

MTI-OS közlemény

Állam és politika szétválasztásáról

Elérkezett az ideje, hogy a vallás mintájára szétválasszunk államot és politikát! A politika erkölcsi közmegítélése lesújtó, ezzel együtt egy ilyen szétválasztás a mai gondolkodás számára első látásra abszurdnak tűnhet. Ahogy az egyházak működését határozottan be lehetett határolni a hit területére, hasonlóképpen kellene behatárolni a pártok működését: bátran és szabadon foglalkozzanak általános, hosszú távú ideológiai, társadalomfilozófiai és társadalompolitikai kérdésekkel, végezzenek feltárást, elemzést és kritikát, de hagyják a közügyek intézését független, szuverén szakemberekre.

A modern társadalmakban a politikai pártok meghatározó szerepet játszanak, amely már teljességgel átláthatatlan, ellenőrizhetetlen, egy új, nyomasztó etatizmus motorja. Ezért különösen időszerű, sürgető lenne harcolni az állam és a politika szétválasztásáért, ami forradalmi átalakulást hozna a demokrácia fejlődésében.

Ehhez hatalmas ellenállást kellene legyőzni: a fennálló rend megőrzésében érdekelt politikai elitét és még inkább a meghatározó gazdasági érdekekét. Hiszen a szétválasztás végső értelme éppen ez lenne: kiiktatni az önző partikuláris érdekek láthatatlan és ellenőrizhetetlen érvényesítésének leghatékonyabb eszközét. Bár igen meghökkentően hathat az állam és politika szétválasztásának elképzelése, az több vonatkozásban nem is annyira új (lásd közvetlen demokrácia, önigazgatás).

Ésszerű feladat, ezért meg lehet, fontos feladat, ezért meg kell csinálni!

MTI-OS közlemény