A következő címkéjű bejegyzések mutatása: igazság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: igazság. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. október 22., hétfő

Válasz a migrációra: igazságtétel


Egyre sürgetőbb megérteni, ami a migrációs válság zajos politikai felszíne alatt feszül.
Egyrészt fel kell ismerni, hogy a most induló népvándorlás súlyos veszélyt jelent leginkább Európára, kisebb mértékben Észak-Amerikára. Ez a veszély hasonlóképpen veszélyezteti Európa saját (szerves), békés fejlődését, mint hasonló népvándorlások a Római birodalmat, de későbbi örököseit is. E mellett a mingációs válság valóban veszélyezteti a városi és falusi emberek jogát, hogy az általuk kialakított megszokott környezetben, biztonságban éljenek. Ez utóbbit nem figyelembe venni azt eredményezi, hogy a veszélyben lévő népet cserben hagyjuk, kiszolgáltatjuk a populistáknak és demagógoknak.
Másrészt fel kell ismerni, hogy a migrációs válságért alapvetően, ha nem kizárólag a most gondban lévő „Centrum” felelős. Felelős a gyarmatosítás, felelős a kizsákmányolás, felelős az imperializmus.
Ennek árát most – legalább részben – ki kell fizetni.
Eljött az ideje a világméretű igazságtételnek.
El kellene végezni az elszámolást.
Egy gyors első becslés szerint az érintett országoknak és cégeknek
- 1000 milliárd dollárt kellene megtéríteniük a gyarmatosításért,
- 1000 milliárd dollárt kellene megtéríteniük a kizsákmányolásért,
- 500 milliárd dollárt kellene megtéríteniük a háborús és más katonai pusztításért.


A károk felmérése és elismerése nehéz feladat lesz, de az ENSZ és szakosított intézményei vezetésével méltányos módon elvégezhető. Nem lenne szabad itt elszabotálni a nagy történelmi igazságtételt vég nélküli alkudozásokkal.
Külön feladat lenne meghatározni a kártérítésre kötelezettek körét, kötelezettségeik mértékét.
Végül külön – hosszú távú – feladat lenne az igazságtételre szánt igen nagy összeg ésszerű felhasználását.
Arra kellene törekedni, hogy a pénzt jó célokra fordítsák, ösztönözve a kedvezményezett ország aktív anyagi és nem anyagi közreműködését.
Így mindenekelőtt meg kellene határozni, hogy az igazságtétel forrásai kizárólag a következőkre fordíthatók:
- iskolák és egyetemek,
- egészségügyi intézmények,
- új települések és lakónegyedek építése,
- fenntartható munkahelyteremtést biztosító kis projektek finanszírozása.

Változó Világ Mozgalom

Támogatnád műhelymunkánkat, valamelyik kezdeményezésünket, azok nyilvánossághoz jutását?
Támogasd pénzadománnyal munkánkat! 1000 forint is segítség!
Egyetértesz céljainkkal?
Csatlakozz a Változó Világ Mozgalomhoz!
* * *

2012. december 17., hétfő

A kiszolgáltatottságról

A kiszolgáltatottság elleni örök harcban mostanában nem állunk jól. Az erőforrások és az eszközök elosztása soha nem kedvezett a jó oldalnak, de a nehezen megszerzett eredmények is könnyen elveszíthetők a számára, hiszen az ellenfél gátlástalan. Így járhat a társadalom például a demokráciával, jogállamisággal és számos más intézménnyel. A kiszolgáltatottság fenntartásában érdekelt gazdasági, politikai és egyéb erők évezredes rutinnal bánnak a demagógiával, a durva és kifinomult erőszakkal, alantos eszközök végtelen tárával.
Ki védheti meg, ki köteles megvédeni ma a polgárt, a polgárok közösségeit? A hatóság? A rendőrség? A bíróság? A média? A bank?
Megannyi jogos válasz! Megannyi álságos, cinikus válasz! A harcot mégsem lehet feladni. Harcolni kell azért, hogy a hatóság és minden más jó legyen. De, számot vetve a történelem tanulságaival, harcolni érdemes új intézményekért is. Például a meglévő ügyészség mellé fel kellene állítani egy tőle független – „fehér” – ügyészséget, amelynek feladata minden érdekeiben, jogaiban sértett – vagy éppenséggel meggyanúsított – polgár védelme lenne.
A polgár jogainak és érdekeinek védelme nem lehet esetleges, nem lehet jámbor jogvédők feladata, és nem lehet a gazdagok privilégiuma. A jelenlegi ombudsmani intézmény is olyan gomb, amelyhez hiányzik a kiszolgáltatottság ellen küzdő társadalom kabátja.
Igen, fontos tervező és kivitelező feladatok várnak polgárokra és közösségeikre, ombudsmanokra és néptribunokra.