Migráció és menekülés, értékek és megoldások

A 2015 évi „menekült válság” nem egyszerűen fogalmi zavarokat, vagyis politikai elitünk értelmi intelligenciadeficitjét tett szembeötlővé, hanem az emberi beleélés hiányát is, vagyis politikai elitünk érzelmi intelligenciadeficitjét is.

A helyzet képletét leginkább így egyszerűsítik: az egyik oldalon vannak a háborús menekültek, akiket feltétel nélkül (a la Merkel) helyes befogadni, miközben a másik oldalon vannak a gazdasági „menekültek”, akik csak idézőjellel lehetnek menekültek, valójában „illegális” migránsok, akiket így vagy úgy, a legforróbb patrióták szerint pedig akár pengékkel megerősített drótkerítéssel is helyes távol tartani, avagy pedig, ha már beszivárogtak közénk, repatriálni.

Szabad-e feltétel nélkül befogadni, már-már csábítani egyeseket, akikról akár tényszerűen is megállapítható, hogy háborús övezetektől érkeznek.

És szabad-e visszautasítani valakit, mert ő bizony „csak” gazdasági menekült (migráns, disszidens, vándor…)?

És kell-e külön eszébe juttatni egy ezen meditáló európai politikusnak Európa alapértékeit. Igen, az ember sokszor bajban van, ha hirtelenül rákérdeznek valaminek az alapelveire, alaptulajdonságaira stb. Minden dolognak annyi oldala, annyi megközelítése van… Például: mik a barokk alapelvei?

Jó, de Európának van három felejthetetlen és hamísíthatatlan alapelve, amelyeket az elmúlt évtizedekben naponta ezerszer hallottunk: a tőke, az eszmék és az emberek szabad mozgása! Na, ugye!

Az egy egészen más történet, hogy a megszokott cinizmussal nyomtuk a tőke és bizonyos eszmék szabadságát, és szemet hunytunk az embereknek járó szabadság csorbítása fölött. De hirdetni, hirdettük, hirdetjük, és hirdetni fogjuk.

Egyébként a szabad mozgás eszméje nem kizárólag európai alapelv. A hidegháború évtizedei alatt a „szabad világ” az Egyesült Államok vezetésével végig szégyenpadon próbálta tartani a Szovjetuniót amiatt, hogy az nehezíti a szabad kivándorlást.  Az Egyesült Államok a renitens birodalommal szemben még a szent kereskedelem szent szabadságát is korlátozta büntetésül – miközben ugyanő híres volt bevándorlási szabályai szigorúságáról, a rettegett migránsügyi hatóságának európai szemmel abszurd és megalázó önkényéről nem is beszélve.

Akárhogy is legyen, itt állunk Szovjetunió-mentesen, a három ragyagó szabadság-elvünkkel büszkén, és tanakodunk: van-e joga ennek vagy annak, hogy ide jöjjön…

Ha az emberek szabad mozgása alapérték, hogyan kereshetünk megoldást az emberek szabad mozgása által okozott problémákra, ha megfeledkezünk arról, hogy ez alapérték. Ezt az alapértéket nem tehetjük zárójelbe, nem tagadhatjuk meg az első adandó problémánál – akármennyire valós, akármennyire súlyos is az.

Erre csak olyan politikusok képesek, akik hiteltelenek és alkalmatlanok a társadalom ügyei intézésére.

Ezt láttuk akkor is, amikor egy francia elnök riogatott a lengyel vízszerelővel vagy a román cigánnyal, amikor egy brit első miniszter hasonlóképpen kereste a közép- és kelet-európaiak távoltartásának eszközeit.

Ezt látjuk ma, amikor Európa nem kíván kérni pakisztániakból és gabonikból…

Túl sok múltat engedtünk ki a palackból a jövő elleni keresztes hadjárat sikere érdekében. Ne zuhanjunk még mélyebbre, amikor érvényes volt: „Véres karddal szereztük magunknak ezt a földdarabot, ne tedd be ide a lábadat, te rút idegen, mert újra kihúzzuk a kardot!”

Végül a legfontosabb: aki tiszteletben tartja vallott értékeit, megtalálja a problémák megoldását.

Igen, megoldás van.

A lakáshoz való jog

A lakáshoz való jog, a munkához való joghoz hasonlóan, az élethez való jog szerves része.

Azt hisszük, hogy a halálbüntetés eltörlésével a barbárság utolsó csökevényét is kigyomláltuk civilizált világunkból, ugyanakkor jogszerűnek elfogadjuk családok megfosztását lakásuktól, a mások legközönségesebb, sokszor eleve igazságtalan anyagi érdeke miatt. Biztosak lehetünk abban, hogy egyszer – reméljük, már a nem távoli jövőben – majd úgy tekintenek egy család kilakoltatására, mint ahogy most egy ember megcsonkítására.

A lakást az embertől elvehető árunak tekinteni barbár, mélységesen emberellenes magatartás, és még inkább áll ez arra a társadalmi rendszerre, amely ezt elfogadja. Ilyen rendszerben előbb-utóbb elfogadhatóvá válhat, hogy az ember veséjére jegyez zálogjogot a bank.

Ha emberi módon emberi civilizációban akarunk élni, akkor igazi forradalmat kell végrehajtani ebben a kérdésben, és a következő alapelveket kellene meghirdetni:

Minden embernek joga és kötelessége, hogy emberhez méltó lakása legyen.
A társadalomnak joga és kötelessége ezt szabályozni és elősegíteni.

A lakás megoldásának kerete – az egészségbiztosítás analógiájára szervezett – egységes lakásbiztosítás, amelyet egy közösségi Lakásbiztosítási Alap működtet.

A lakásbiztosítási viszony az ember születésével veszi kezdetét, és élete végéig folyamatosan fennáll. A lakásbiztosítás pénzszámlát és lakásleltárt tartalmaz. Mind a kettő üresen nyílik meg. (A „babakötvény” mintájára az állam a lakásbiztosítást egy kisebb összeggel nyithatná meg, a Lakásbiztosítási Alap helyzetének függvényében.) Meghatározott korig az új lakásbiztosított (a gyerek) vagy annak szülei, rokonai és mások önkéntes befizetéseket teljesíthetnek. Később (például 18 éves kor után, de munkába állás után mindenképp) kötelező lenne egy ésszerű előtakarékosság.

A biztosított bármikor, fennálló számlaegyenlege, a Lakásbiztosítási Alap által számára törvényileg biztosított kölcsön, esetleg egyéb kölcsönök alapján megvásárolhatja első lakását. Ettől kezdve viszont a biztosított köteles piaci lakásbiztosítást fizetni, és egyben kölcsöneit törleszteni.

Fontos feltétel lenne, hogy a lakás eladásából származó összeget, illetve annak egy célszerű részét a lakásbiztosított köteles lenne befizetni lakásbiztosítási számlájára, későbbi lakásvásárlás céljára.

Ebben a rendszerben tehát minden felnőtt ember rendelkezne – legalább egy – saját lakással, vagy annak megteremtéséhez szükséges anyagi lehetőséggel. Ennek a rendszernek az eredményes és biztonságos működését hosszú távon a lakásbiztosítottak közös teherviselése biztosíthatja, ami indokolatlanná tenné egyéb közpénzek felhasználását.

A lakáshoz való joggal kapcsolatos koncepció elfogadása bizonyosan jelentős hatással lenne a lakásépítésre és általában az urbanizációs folyamatokra, ezért fontos lenne még a részletes kidolgozás időszakában olyan további elveket megvizsgálni, mint a kertes házhoz való jog, vagy a kerttelepüléshez való jog.