2019. február 5., kedd

A VVM – Részlet 1.


Legyen életünk ma jobb, mint tegnap!
Ez egy nagyszerű szándék. Semmiképpen nem egy „minimumprogram”. Hiszen sokszor a túlélés is nehéz, néha reménytelennek látszó feladat. De ha nem is ilyen drámai a helyzet, indokolt mérlegelni: nem kellene valamiképpen visszafogni a „ma” jobbítását, inkább spórolni, erőt gyűjteni a holnap érdekében?
Bonyolult kérdések ezek, akárhonnan nézzük. Nézőpont pedig sok van, igen különböző. Gyakran azokat saját magunkra, saját életünkre vonatkoztatjuk. Az ember ilyenkor gyorsan rájön, hogy nem hagyhatja a számításokból szeretteit, aztán – legalább valamilyen mértékben – másokat sem. És nem kevesen eljutnak odáig, hogy az emberiség egészét sem lehet kihagyni. Nem mindegy, hogy egy domb tetejéről vagy egy mély gödörből nézzük-e a világot.
Így viszont feladványunk még bonyolultabbá, szinte értelmezhetetlenné, irracionálissá válik.
Nem, minden ember nem lehet filozófus, még kevésbé világmegváltó.
Egyesek legszívesebben visszaszaladnának (vagy eleve ott is lekötöttek) a legegyszerűbb kérdésnél, amely szinte nem is kérdés, inkább hagyomány, rutin: mit tegyek, hogy nekem ma is jó, de ha lehet, még jobb legyen?
Látszatra a legtöbb ember ilyen, bár itt két, rendszerint jól megkülönböztethető típus keveredik: a korlátolt és az önző ember. Egyiket sem lehet általánosságban elítélni erkölcsi alapon (amit sokan könnyedén megtesznek). Hiszen a történelem teszi ilyenné őket. Amennyire rossznak a forrása a korlátolt és az önző emberek, annyira a rossz áldozatai is.
Változó Világ Mozgalom

Támogatnád műhelymunkánkat, valamelyik kezdeményezésünket, azok nyilvánossághoz jutását?
Támogasd pénzadománnyal munkánkat! 1000 forint is segítség!
Egyetértesz céljainkkal?
Csatlakozz a Változó Világ Mozgalomhoz!

* * *