A
közösség azon – szerencsés? – fogalmak közé tartozik, amelyekről ösztönösen pozitív,
nemes gondolatok jutnak eszünkbe, mint például a szeretet, a tudás, a munka, az
erkölcs.
Nem kevesen viszont kezdettől, sokan mások pedig könnyen szkeptikussá
válnak. És igen, fontos becsületesen kimondani: a közösség nem valami
elrendelés szerinti idill. A közösség lehet jó, és lehet rossz. Senki ember nem
születik jónak, vagy rossznak. Azzá lesz. Közösségekből sincsenek örök
közösségek. A közösségek születnek, és meghalnak. Közben pedig ezerszer is át
tudnak alakulni. Paradicsomot tudnak mintázni. És poklot. Többnyire pedig azt,
amivé magunk tesszük hétköznapjainkat.
A közösség egyszerűen van, életünk meghatározó része. Ahogy mi magunk is
meglehetősen meghatározó része vagyunk saját életünknek. Akkor is, ha ez néha
egyeseknél nem szembeszökő.
A közösség az ember számára olyasmi, mint a dimenzió a fizikai test
számára. Amely nem tud létezni, ha nem zuppan egy három dimenzió által
kifeszített sarokba. Mi szerencsések vagyunk: közösségek ezrei közül
választhatunk. Nem mindig könnyen.
Kettőt nem válogathatunk: egy az anyánk, és egy az emberiség.
*
* *