2014. augusztus 3., vasárnap

Ebola! Veszély!

Súlyos, egyre nehezebben kezelhető ebola-járvány dúl Afrikában. Az ellenőrizhetetlen fertőzés elérte a kontinens legnépesebb országát, Nigériát. Ellenőrzött betegek kerültek az Egyesült Államokban.
Biztosat nem tudunk a betegség eredetéről. Nincs biztos orvosságunk. Annyit tudunk, hogy erősen fertőző, és az esetek nagy többségében halálos. Gyorsan és kegyetlenül öl.
Van-e esélye az emberiségnek ezzel a veszedelemmel szemben, ha ugyanúgy reagál erre, mint általában? Lassan, ostobán, önzően, gyáván?
Nem biztos, hogy így lesz esélye. Hamarosan óriási lesz a pánik, menekültáradat indul majd a világ minden irányába. Nem elsősorban a legszerencsétlenebb helybeliek, bár az ő tömegeik is megállíthatatlanak lesznek. Óriási kockázatot jelentenek a felső és a középosztálybeliek, a nagy számban ott élő és dolgozó külföldiek. A humanitárius és a gazdasági helyzet drámai romlása, a menekültáradat, válsághelyzetek lavináját, és ezzel együtt igen hamar fegyveres konfliktusok sorát indíthatja, akár hónapokon belül.
Mit tesz közben a világ? Döbbenetes az igazság: szinte semmit!
Hónapokkal a járvány kitörése után az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 100 millió dolláros programot hirdetett meg…
Különböző szakértői becslések szerint (a sok közül) az utolsó iraki háború 6000 milliárd dollárba került! 6000 milliárd, vagyis a WHO ebola-ellenes programjának 60 000-szerese! Ekkora összeget szánt rá a világhatalom egypár olajmező megszerzéséért, és egy ellenséggé nyilvánított ember meggyilkolásáért.
Béke azóta sincs. Ma a napi gázai számla is majdnem annyi, mint amennyit terveznek áldozni a pusztító világjárvány megakadályozásáért.
Mi az, amire most égető szükség lenne a járvány megfékezése érdekében?
Olyan eszközt, okos karperecet kellene forgalomba hozni, amellyel el kellene látni kivétel nélkül mindenkit, aki egy fertőzött régióból jön, továbbá mindenkit, aki a fertőzés közvetlen közelébe került, és amely egyrészt méri az ember hőmérsékletét, másrészt lehetővé teszi tartózkodási helyének megállapítását.
Igen, ilyen technikai eszközre nagy szükség lenne.
De még nagyobb szükség lenne arra, hogy – a profit, a gazdagság, az öncélú önző hatalom helyett – az emberi ráció váljék meghatározó erővé.
Égető szükség lenne egy világkormányra, de ennél is égetőbb szükség lenne az emberi ráció erejét egyesíteni.
Ez a Változó Világ Mozgalom üzenete az emberiség számára ezekben a drámai napokban.