Nincs
szólásszabadság ott, ahol nincs szóláslehetőség.
Ugyan az utca mindig és mindenki számára adva van, de csak becstelen ember
és becstelen hatalom intézheti, hessegetheti el a problémát ilyen olcsó
cinizmussal.
A szólásszabadság önmagában is egy alapvető érték, de egyben meghatározó
feltétele, kelléke magának a szabadságnak, nem kevésbé az igazságosságnak,
ezért állapota jelzésértékű. Ahol gond van a szólásszabadsággal, ott nagy gond
van magával a szabadsággal, magával az igazságossággal..
A szólásszabadság „intézményrendszere” a széles értelemben vett
nyilvánosság. A Változó Világ Mozgalom (VVM) úgy értékeli, hogy Magyarországon
hosszú ideje és egyre nagyobb ütemben visszaszorul a nyilvánosság.
A nyilvánossághoz hozzátartoznak a
közösségek, szervezetek, a klubok, a kocsmák, a közterek, a Hyde-parkok, de
kétségtelenül meghatározó szerepet játszanak a közvetítő csatornák, a médiák. A
rendszerváltás pillanatához képest ma ezerszer annyi média létezik, az azóta
megjelent internetről nem is beszélve. Ez viszont semmilyen minőségi javulást
nem hozott, ellenkezőleg. Egyrészt az egyik irányba egyre kétesebb „tartalom”
ömlik, másrészt a másik irányba (amikor külső szereplők keresnek bármilyen
jellegű nyilvánosságot, véleménynyilvánítási, közlési, de akár hirdetési
szándékkal) szűk és kis (vagy éppenséggel semmilyen) hatékonyságú lehetőségeket
találnak. Az esetek nagy többségében ezeket is a posztmodern világ új pestise,
a trollok dugaszolják el.
A hatalom tartozik a társadalomnak
egy széles és sokrétű programmal, folyamatos munkával a reális nyilvánosságért,
akár kezdve azzal, hogy már az általános iskolában kellene tanítani a
megszólalás kultúráját, technikáit és felelősségét. A nyilvánosság sajátos
területeit felsorolni is nehéz, csak néhány példát említünk: mindennél többet
érne a kistermelők számára egy hatékony országos bemutatkozási fórum.
A nyilvánosság érdekében a
hatalomnak jó jogalkotással, kutatások és fejlesztések támogatásával, jól
felépített koncessziók adásával és egy sor további eszközzel kellene
cselekednie.
Nem kisebb a felelőssége az érintett szakmáknak: tudomány, politika, média,
civil szféra. Ezek ma is hiperaktívak a médiavilágban, csakhogy minden jel
szerint a médiafáktól nem látják az erdőt, vagyis a nyilvánosság valóságos
agóniáját.
Ez pedig a végletesen atomizálódó társadalmunk számára kétszeres baj,
tragédia.
Változó Világ Mozgalom
*
* *