Megalapozottnak
tűnik a vélekedés, hogy a tanulmánykészítés a korrupció egyik legdivatosabb és
leghatékonyabb műfaja lett.
Ennek többszörös a hátránya, hiszen egyrészt sokfelé megkönnyíti és
virágoztatja korrupciót, másrészt hiteltelenné teszi a tanulmánykészítés
munkáját, megrontja a tudományra megesküdt embereket.
Közben erre a fajta visszaélésre komoly csapást lehetne mérni, éspedig egy
igen egyszerű intézkedéssel: kötelezővé kellene tenni minden tanulmány egy
példányának leadását egy speciális levéltárba, azzal, hogy legfeljebb három év
elteltével a tanulmányok kutathatók, 10 év elteltével pedig publikussá válnak.
Természetesen, ha ezek a tanulmányok különféle titkos részeket tartalmaznak
(szabadalmi, nemzetbiztonsági stb.), akkor státuszuk ehhez igazítható lenne.
Aligha kellene megindokolni az intézkedést, illetve magyarázni várható
hatását. Az is fölöslegesnek tűnik, hogy ecseteljük annak fontosságát,
sürgősségét. Ahogy a 2016. december 7-i közleményünkben is megemlítettük, az
utóbbi időben új szleng jelent meg a hazai médiában: az EU pénzek „elkutatása”
(a régi, kevésbé elegáns változata „eltapsolni”). És valóban, hatalmas,
hétköznapi ésszel felfoghatatlan összegek folynak így el. Nem csak EU-, de
hazai források is. És az sem kevésbé bűnös dolog, ha nem köz-, hanem „magán”-pénz
indul tévútra (talán egyesek még emlékeznek egy nagy hazai kommunikációs multi
„tanulmányokkal” megalapozott „nyugat-balkáni” pozíciószerzésére).
Izgalmas történetet osztana meg velünk egy alapos tanulmány az elmúlt
évtizedekben elkészült tanulmányokról. Külön, és nem egyszerű kérdés a
tanulmányi műfaj határairól. Mert
ugyebár egy egyszerű vagyonértékelés már miért tartozna ide? Vajon ki emlékszik
arra, hogy amikor 1995-ben Horn Gyula azzal szembesült, hogy Magyarország
többet költött – külföldi cégeknél – vagyonértékelésre, mint amennyi bevétele
jött össze e vagyon „értékesítéséből”, a rosszullét kergette. Igen ám, de ezek
a „vagyonértékelések” nem csak az ócskavas-leltárt tartalmaztak egy ágazatról,
hanem hellyel-közzel annak történetét, de főleg a kapcsolódó piac immár igen
precíz felmérését is.
Hasonlóképpen a különféle megvalósíthatósági, hatás- és közvélemény-kutató
tanulmányok a nemzeti emlékezet részét képezik. Ha büszkénk lehetnénk egy-egy
részére, ha nem.
Mivel jelen javaslatunk a levéltárakat hozta a képbe, emlékeztetnénk egy
másik kezdeményezésünkre is: többszörösen indokolt lenne a levéltárakat átadni
az MTA által képviselt tudomány világának.
A Változó Világ Mozgalom nem találna semmi kivetnivalót abban, ha a
kormányzat rendelne egy tanulmányt javaslatunk megvalósíthatóságáról. Ha igen,
ha nem, azon leszünk, hogy a javaslat napirenden maradjon.
Változó Világ Mozgalom
*
* *