2022. március 11., péntek

Egy kezdeményezés várja arcát

 

Oroszország katonai akciójával a világ keresztúthoz ért.

A nyugati világ reakciója álszent, de ez a legkisebb gond vele. Az igazi gond, hogy ez a reakció (totális gazdasági és ideológiai háború) rossz, tragikus irányba tolja az emberiséget ennél a keresztútnál.

Történelmi perspektívában vizsgálva a helyzetet, be kell látni azt, hogy a történtek oka a Nyugat irracionális oroszellenes poltikája. A szovjet rendszer bukása után a Nyugat nem csak a Szovjetunió szövetségeseit csatolta magához, de egyre-másra a Szovjetunió egyes részeit is. Többségük (balti és ázsiai orstágok, Lettország és Kazahsztán kivételével) kapcsolódása Oroszországhoz lazább volt, de a szinte azonos kultúrájú és közös történelemmel rendelkező Belarusz és Ukrajna elrablása elfogadhatatlanná vált a nagyhatalmi túlélésért harcoló Moszkva számára.

Nagyhatalomnak lenni nem muszáj és nagyon nem könnyű. Az integráció ésszerű alternatíva. Csakhogy Oroszország a választás nem könnyű, és nem elsősorban az ő hibájából. Előtte gyakorlatilag három út áll: kitartani az önálló nagyhatalmi státusz mellett, beintegrálodni Európába, Kína hátterévé (hátsó udvarává) válni. Ez a sorrend bagy valószínűséggel megfelel az orosz preferenciáknak is. A mérlegelésben és a stratégia kialakításában bizonyára sokat számít a második és a harmadik opcióban érintett potenciális partner. A helyzet itt pedig az, hogy Európa valójában egyre inkább „papírtigris”, egyre messzebb van az igazi nagyhatalmi státusztól, amelyre egyébként predesztinálva lenne. Sajnos éppen az a helyzet, hogy Európa már-már az USA hétsó udvara és éppen ebben a szerepében, a gazda intelmének megfelelően szélsőséges oroszellenes politikát folytat, bár bizonyos önállósodási törekvések kétségtelenül léteznek. Nem minden európai ostoba, még kevésbé lakáj lelkű.

Kína viszont konfuciánusan kivár.

Ebben a helyzetben Európa politikája nagy befolyással lehet az események és folyamatok alakulására, rövid és hosszú távon egyaránt. Ha megmarad a jelenlegi pozicióiban, nemhogy nem fogja megrövidíteni a népek szenvedéseit, hanem ellenkezőleg, igen hosszúra nyújthatja, miközben belekényszerítve Oroszországot az önálló nagyhatalmi státusz melletti kitartásra.

Ebből egy valami zökkentheti ki a folyamatot, éspedig igen gyorsan, ha Európa vagy legalább egy kellő tekintéllyel rendelkező tényező tenne a VVM-éhez hasonló kezdeményezést (ez itt olvasható).

Bölcs és bátor emberből kevés van, az nem kétséges.

De egy sem lenne ma? Ez félelmetes lenne.

 

Változó Világ Mozgalom

 


Vladivosztik, Európa keleti kapuja

 

Támogasd a mozgalmat cselekvően!

Csatlakozz hozzá!

Számít pénzadományod is!

* * *